92 éves korában elhunyt a nemzetközi szkeptikus mozgalom óriása, James Randi

Fájó szívvel, de szép emlékekkel búcsúzunk a nemzetközi szkeptikus mozgalom “nagypapájától”, James „the Amaz!ng“ Randitől. A kanadai születésű amerikai bűvész, szabadulóművész és mentalista, a tudományos szkepticizmus emblematikus alakja, aki a mozgalom magyarországi elindulásánál is jelen volt, tegnapelőtt, életének 93. évében elhunyt.

Illuzionista produkciói mellett főleg áltudományok leleplezésével, természetfelettinek mondott képességek vizsgálatával foglalkozott, és számos szemfényvesztőről rántotta le a leplet Uri Gellertől Peter Popoffig. Később 1 millió dollárt ajánlott fel annak, aki egy objektív protokoll szerint bizonyítani tudja saját természetfeletti képességét. Bár sokan nekifutottak, ez senkinek sem sikerült.

Randi sokak számára nyújtott inspirációt az egész világon. 1992-ben járt Magyarországon is Szentágothai János professzor vendégeként. A Planetáriumban többek között azt a trükköt is bemutatta, ami az akkoriban nagyon felkapott „manilai csodadoktort“ leplezte le. Röviddel ezután a tudományos élet néhány kiemelkedő alakja, akadémikusok és tudományos újságírók közösen létrehozták a Tényeket Tisztelők Társaságát, amely később központi szerepet játszott a székesfehérvári szkeptikus konferenciákon.

Az ott 1995 óta évente összegyűlt szkeptikus közösségből nőtt ki a mozgalmat alulról szervező civil szervezet, a 2006 végén elindult Szkeptikus Társaság Egyesület. James Randi hasonló hatásáról számos európai ország szkeptikus szervezetei is be tudnak számolni.

James Randi a 2017-es Európai Szkeptikus Kongresszus egyik előeseményén Prágában